VISSZA A HÍREKHEZ

Q4 Kickoff élőben Budapestről

december 05, 2022

A cégcsoport életében már hagyománynak számító negyedévnyitó prezentációnak idén először a budapesti csapat adott otthont, a program az elegáns Várkert Bazárban került megrendezésre. Az eseményt most is élőben közvetítettük, így az amerikai kollégáink is velünk együtt követhették az előadásokat.

A programot Tóth Ádám, az ICF Tech Hungary Ügyvezető igazgatója nyitotta meg, köszöntőjében a közösség fontosságát hangsúlyozta és az embereket helyezte a középpontba, akik nap, mint nap a cég sikeréért dolgoznak.

Ezt követően Sky Stebnicki Termékfejlesztési igazgató vette át a szót, aki az elmúlt évekre reflektálva beszélt az ICF Tech Hungary fejlődéséről és helyéről az Accretive TG ökoszisztémájában. Kiemelte, hogy a stabil növekedésünknek és profi munkánknak köszönhetően a magyar cég egyenlő partnerré nőtte ki magát, kollaborációnkra a jövőben még jelentősebben számítanak. A cégcsoport, mint a legtöbb vállalat, megérezte az utóbbi évek gazdasági és társadalmi válságait, de továbbra is egyenletes ütemben növekedik.

A szoftverfejlesztési részleg új termékbemutatóival, valamint a negyedéves célok ismertetésével folytatódott az est, amelyek az oldalak szerethetőbbé tétele, még nagyobb biztonság és diszkréció, valamint a termékek zökkenőmentes használatának biztosítása.

További Hírek

Simonyi Konferencia

Idén második éve vett részt az ICF Tech Hungary csapata a Budapesti Műszaki Egyetem által rendezett Simonyi Konferencián, amely színvonalas szakmai előadásokka…

BŐVEBBEN
footer-icf

Lépj kapcsolatba
velünk!

Kattints ide, ha kapcsolatba szeretnél lépni 24/7-ben működő ügyfélszolgálatunkkal